close
Címoldal > A médiák számára > Újdonságok

Újdonságok

Elismerték a magyar orvosok kiemelkedő kutatási eredményeit

Idén nyolc orvos – közülük két magyar – és egy gyógyszerész részesült az orvosi kutatómunkáért járó nemzetközi Medis Díjban.

Az idei sorozatban a harmadik év, amikor a Medis kiosztja az alkalmazott orvostudományban és gyógyszerészetben elért teljesítményt elismerő nemzetközi Medis Díjakat. Idén 17 magyarországi orvos pályázott munkájával, akik közül hatan jutottak be az utolsó fordulóba. 2016-ban Medis Díjban részesült Dr. Toldi Gergely a gyermekgyógyászatban, valamint Dr. Szendrői Attila az urológiában elért eredményeiért.

A díjátadó ünnepségre Ljubljanában, a Cankarjev dom kongresszusi és kulturális központban került sor, ahol az összegyűlt hozzávetőleg 400 kutatót, orvost, gyógyszerészt, egyetemi tanárt és más szakembert a Ljubljanai Egyetem rektora, Dr. Ivan Svetlik professzor köszöntötte. A nyertesek a Medis ügyvezetőjétől, Tone Strnadtól vehették át díjukat.

A kategóriájukban győztes két magyar orvoson kívül további négy magyar orvos jutott be az utolsó fordulóba: Dr. Csutak Adrienn adjunktus (szemészet), Dr. Lázár Zsófia és Dr. Müller Veronika professzor (pulmonológia) és Dr. Németh Tamás (reumatológia).

Minden eddiginél több pályázó

Idén nyolc országból – Ausztriából, Bosznia-Hercegovinából, Horvátországból, Magyarországról, Macedóniaból, Montenegróból, Szerbiából és Szlovéniából – kilenc terápiás területet lefedve összesen 162 pályázat került benyújtásra az orvosi kutatómunkáért járó nemzetközi Medis Díjhoz, ami rekordnak számít. Egy elismert szakemberekből álló, a Ljubljanai Egyetem Orvosi Központja reumatológiai osztályának vezetője, Dr. Matija Tomšič professzor által elnökölt független nemzetközi panel értékelte a pályázatokat, melyek közül 19-et választottak ki az utolsó fordulóra, és kilenc szakterületen – az allergológiában, aneszteziológiában, neurológiában, szemészetben, gyermekgyógyászatban, gyógyszerészetben, pulmonológiában, reumatológiában és urológiában – hirdettek egy-egy győztest.

A nemzetközi panel tagjai:

  • Allergológia: Dr. Branimir Nestorović professzor, Szerbia
  • Aneszteziológia: Dr. Ljubica Pejakov, Montenegró
  • Neurológia: Dr. Igor Kuzmanovski, Macedónia
  • Szemészet: Dr. Barbara Cvenkel professzor, Szlovénia
  • Gyermekgyógyászat: Dr. Reinhold Kerbl professzor, Ausztria
  • Gyógyszerészet: Dr. Mirsad Šabaredžović, Bosznia-Hercegovina
  • Pulmonológia: Dr. Miroslav Samaržija professzor, Horvátország
  • Reumatológia: Dr. Branimir Anić professzor, Horvátország
  • Urológia: Dr. Zsolt Kopa professzor, Magyarország  

Nyertesek öt országból

Kilenc szakterület és öt ország orvosai és gyógyszerészei részesültek a Medis Díjban:

  • Allergológia: Dr. Slađana Andrejević, Szerbia
  • Aneszteziológia: Dr. Alen Protić, Horvátország
  • Neurológia: Dr. Srđan Ljubisavljević, Szerbia
  • Szemészet: Dr. Eva Lenassi, Szlovénia
  • Gyermekgyógyászat: Dr. Toldi Gergely, Magyarország
  • Gyógyszerészet: Dr. Tanja Dujić, Bosznia és Hercegovina
  • Pulmonológia: Dr. Dražena Srdić, Horvátország
  • Reumatológia: Dr. Alojzija Hočevar, Szlovénia
  • Urológia: Dr. Szendrői Attila, Magyarország
MEDIS HÍRLEVÉL
Az Adatvédelmi Nyilatkozatot tudomásul vettem.